• Múlt idő, jelen idő

    Slam poetry – 1956 emlékére

    Nekünk azt tanították, hogy ötvenhat ellenforradalom volt.

    Nem kérdeztük, hogy mi ellen.

    Mert ha a forradalom jó,
    akkor az ellenforradalom rossz.
    De ha a forradalom rossz,
    akkor az ellenforradalom jó?

    És ha a forradalom győz,
    akkor forradalom.
    Ha elbukik,
    akkor ellenforradalom?

    Vagy csak attól függ,
    ki írja a történelemkönyvet,
    és kit hagy ki belőle?

    Mert halottak voltak.
    És azért őket nem lehetett kihúzni.

    Aztán ott volt Nagy Imre.
    Kommunista? Kommunista.
    Ott volt Kádár János.
    Kommunista? Kommunista.

    És akkor most ki volt a jobb kommunista?

    Akit felakasztottak?
    Vagy aki felakasztatta?

    Erre nem volt feleletválasztós teszt.
    Illetve volt.
    Csak egyetlen jó választ lehetett bejelölni.
    És az időnként változott.

    1987-ben, egy főiskolai szóbeli vizsgán
    megkérdezték egy csoporttársamat:

    – Mondja Gábor, mi a véleménye Kádárról?

    – Kiről? – kérdezett vissza.

    – Kádár Jánosról.

    – Ja, Nagy Imre gyilkosára tetszik gondolni?

    1987-et írtunk.

    Bő két és fél évvel a rendszerváltás előtt.
    Ami akkor még nem volt benne a tananyagban.

    És most ugorjunk vissza hat évet.

    1981. Október vége.

    Találkoztam egy lánnyal.
    Sétáltunk a Városligetben.
    Hullottak a levelek.
    És ahogy az ilyenkor lenni szokott,
    én sokkal inkább a lányt néztem,
    mint a történelmet.

    A Dózsa György úton mentünk.
    A Felvonulási téren.

    Ott állt valaha Sztálin szobra.
    Aztán ötvenhatban ledöntötték.

    Mire mi arra jártunk,
    már dísztribün állt a helyén.

    Onnan integettek nekünk Kádárék
    május elsején.
    Mi meg visszaintegethettünk.

    Ez volt a szocialista párbeszéd.
    Ők integettek.
    Mi integettünk.
    És mindenki úgy tett,
    mintha értenénk egymást.

    De azon az októberi estén
    nem volt felvonulás.
    Nem volt pártvezetés.
    Nem volt ünnepi beszéd.

    Csak egy fiú meg egy lány.

    És egy tér,
    ahol a történelem
    többször is átöltözött.

    Előbb Sztálin állt ott.
    Aztán Sztálin csizmája.
    Aztán a tribün.
    Aztán egyszer az is eltűnt.

    A szobrok jönnek-mennek.
    A hatalom is.
    Csak az a furcsa,
    hogy mindegyik örökké akar tartani.

    Ma már ti azt tanuljátok,
    hogy ötvenhat forradalom és szabadságharc volt.

    Mi azt tanultuk,
    hogy ellenforradalom.

    Ugyanazok az utcák.
    Ugyanazok a tankok.
    Ugyanazok a halottak.

    Csak a jelző változott.

    És én nem akarom nektek megmondani,
    hogy mit gondoljatok a történelemről.

    Csak azt kérem,
    hogy gondolkodjatok róla.

    Mert ha egyszer majd nektek is azt mondják,
    hogy valami forradalom,
    vagy ellenforradalom,
    ne a jelzőt nézzétek.

    Hanem azt,
    hogy ki áll a tank előtt.
    És ki ül benne.

    És ha egyszer október végén
    egy lánnyal vagy egy fiúval
    sétáltok a Városligetben,
    fogjátok meg a kezét.

    Mert a történelem
    úgyis megtalál benneteket.

  • néha itt…

    néha itt voltál
    és nem szedtél semmit szét
    nem szóltál, ha randa
    és nem szeretted, ha szép
    a lábad előtt hevertem
    a borospoharat levertem
    a szilánkoktól vérzett a talpam
    ahogy az öledbe raktam

  • 73

    hetvenhárom egy jó év volt
    nyilván hazudok
    a franc sem emlékszik
    mondjuk akkor tizenkettő voltam
    te pedig húsz
    olvasni elég jól tudtam
    írni csak amennyit muszáj
    azt is macskakaparással
    sokszor rámszólt a tanár
    de így sem lettem orvos
    hogy írásom olvassa gyógyszerész
    gondolatom sem igazán
    Szókratész
    de azóta eltelt egy jó ötvenes
    meg a maradék három
    egyikünk mögött sincs
    amolyan török hárem
    én most hatvanöt
    te hetvenhárom éppen
    éltessen az isten
    valahogy eképpen
    legyen a börszdéj hepi
    és hepi a hapi
    és ne legyen az, aki
    fejbe találtatik
    egy szívlapát által
    az Ősök terén
    legyen ez alap
    nem holmi erény

  • kiéégés

    nálad a kiégés
    nálam a poroltó
    neked még Hős utca
    nekem már Poroszló

    nálad a kiégés
    nálam a burn-out
    neked csak elég volt
    nekem nincs visszaút

    nálad a kiégés
    nálam újrakezdés
    neked a kis Grofó
    nekem a Geszti-Dés

    nálad a kiégés
    tudod mit, nálam is
    neked már nincs tovább
    én meg épp jól vagyok

  • Fairy tale

    régen azt mondtuk volna
    hogy a szél hozza rólad a híreket
    vagy a madarak csiripelik
    csicsergik széjjel
    manapság a net
    a face, az insta, vagy
    a tik-takkoló másik
    pontosan azt érzem
    pontosan annyira ismerlek, hogy szinte
    pontosan tudom
    mennyi minden hiányzik még
    belőled bennem
    hogy ez valami ellentmondás
    vagy valami titok
    ki tudja
    lényeg, hogy elvarázsol
    írhatnánk egyszer egy közös verset
    – modernül legyen tán kollab –
    a tájról, az utcákról
    az emberekről a kocsmákban
    akár magunkról
    arról, amit sosem mertünk kimondani
    de tán egy hosszú csend
    már rég leleplezte

    és lesz majd olyan
    hogy csak elképzellek
    akár ősszel, akár egy téli éjszakán
    az üres utcákon
    a fagyban
    vagy a langy latyakban bandukolva
    de nem leszel ott
    és én sem leszek
    mert a kilométerek
    mert az évek
    mert a franc se tudja mik
    csak úgy ott vannak

    és nincs óra,
    nincs mérőszalag
    csak a távolság
    nem mentél el
    nem mentem el
    mégsem vagy itt
    mégsem vagyok itt

    persze amikor rám gondolsz
    és amikor rád gondolok
    olyan, mintha…
    mintha mindig is..
    de te sem vagy királylány
    és én sem királyfi
    aki még hisz
    a tündérmesékben
    aki még hisz
    a tündérmesénkben

    Anna, mais uma vez, muito obrigado pelo beijo da musa. Desta vez, deixei minha imaginação voar ainda mais longe.

  • érzem a dalod

    amikor itt leszel, a hajadon át
    simogatom majd a tarkód
    és lehet meglep majd a mozdulat
    de akkor – talán – kicsit enyém leszel
    olyan lakomát tálalok eléd
    amire sohasem gondoltál
    és mohón, szenvedélyesen
    habzsolunk kifulladásig

    elcsábulunk egy lassú, szabad táncban
    körülöttünk a legszebb fák
    egy elképzelt erdőben
    nem halljuk, csak érezzük a dalt
    csupán érezzük a ritmust
    ami most csak a miénk
    egyetlen tanúnk a távolban
    hömpölygő vagy csordogáló folyó

    ezt az órát, ezt az éjszakát
    vigyük magunkkal, őrizzük meg
    bármerre is jársz
    bármerre is járok
    nevezhetjük vágynak, szenvedélynek
    de akár szerelemnek is
    ez már miénk marad, mindörökké


    Anna Flávia Schmitt Wyse Baranski verse nyomán

  • Valami szülinapra

    harmincegy éves lettem…
    mondod
    ezen a forró kedden
    vagy inkább szerdán
    a melegben kicsorbult
    cerkám ír zöldeket
    és színeket a szív
    zárványaiból árván
    és lehetne valami eső
    esetleg zivatar
    és valóság
    nem holmi avatár, hogy lásd
    ott a szivárvány

    2026. augusztus 5.

  • a szerelem felismer

    felismer-e a szerelem
    mindegy, hogy honnan érkezel
    esetleg Vesta-szűz voltál
    vagy álarcod rejt végleg el

    senki nem kutatja múltad
    és semmit sem kér tőled el
    csupán a szívek ajtaján
    szép csendesen belép velem

    éjjel a telihold figyel
    lelked és lelkem meztelen
    és egymás előtt védtelen

    rég megmutattuk vágyaink
    mikor csillagok szirma hull
    sóhajtásod szól válaszul

    Sob um beijo de inspiração de Anna Flávia Schmitt

  • ájsz kjúb

    langyos viszkiként álltál előttem
    néha térdeltél, ültél, feküdtél
    nem voltál szingli malt
    és nem voltál ájris
    csak amolyan blended
    sokszor modellként
    stírölted a blendét
    én meg csak ott voltam
    szomjaztam reád
    valaki azt mondta
    igyál inkább teát
    de nekem kell a kábulat
    így gondoltam ájsz kjúbot
    formálok magamból
    és így pottyanok beléd
    és olvadok, míg hűl a langyod
    hogy meddig – ki tudja
    én biztos eltűnök benned
    te tán több leszel általam
    és csak szürcsöllek téged
    és benned önmagam

  • némán

    két kézzel
    dörömböltem
    a hallgatás kapuján
    te némán vártál
    odabenn
    a portás rég
    nyugdíjba ment