Áprilisban még azt hitte, történelmi időket élnek. Októberre inkább csak fáradt lett tőle.

Nóra huszonhárom éves volt, kommunikáció szakos hallgató, és tavasszal hónapokon át legfeljebb csak aludni járt haza. Délelőtt egyetem, délután szervezés, este tüntetés, éjjel pedig pultozás egy Kazinczy utcai romkocsmában. Hajnalban sörök valamelyik körúti helyen, ahol mindenki ugyanarról beszélt: hogy most végre más lesz.

Tavasszal tényleg más lett.

A választás éjszakáján idegenek ölelgették egymást a rakparton. Valaki pezsgőt locsolt a Szabadság híd közepén, egy lány sírva énekelte a Himnuszt, és Nóra akkor először érezte azt, hogy talán mégsem kell elmennie innen. Nem is a politika miatt igazán, hanem attól a ritka érzéstől, hogy egyszerre lélegzik vele a város.

A májusi beiktatás hatalmas ünnep volt, és még júniusban is minden erről szólt. Ki milyen állást kap majd, melyik minisztériumból kit rúgnak ki, ki melyik új civil szervezethez megy dolgozni. Egy ország próbálta újraírni önmagát.

Aztán nyár végére elfogyott az adrenalin.

A romkocsmában már nem beszéltek politikáról. A szakács berlini állásokat nézett a telefonján, a DJ azon idegeskedett, hogy a hely télen valószínűleg bezár.

Az emberek visszamentek a saját életükbe.

Nóra ezt nehezebben viselte, mint gondolta.

Pedig közben neki is kezdett alakulni valami. Szeptemberben felvették gyakornoknak egy kis kommunikációs ügynökséghez. Nem fizettek jól, de végre nem hajnalban végzett. Az egyetemen is új témát választott a szakdolgozatához. Már nem „a magyar nyilvánosság autoriter átalakulásáról” akart írni, hanem városi közösségekről.

Az anyja szerint végre kezdett normális lenni.

– Nem lehet folyamatosan forradalomban élni – mondta vasárnap ebéd közben.

– Nem is akarok.

– Dehogynem.

Az apja ilyenkor mindig a telefonját nézte. Pontosan felismerte a veszélyes mondatok előszelét.

– Csenge januárban kiköltözik Berlinbe – mondta Nóra.

– És? – kérdezte az anyja.

– Tavasszal még én is ezt akartam.

Az anyja letette a villát.

– Tavasszal még azt hitted, meg fogod váltani az országot.

Nóra erre nem felelt. A rántott hús kihűlt előtte. Tudta, hogy az anyja nem rosszindulatból mondja. Inkább valamiféle fáradt irigységből. Ők már fiatalon megtanulták, hogy az ember örül, ha túl nagy veszteség nélkül kihúz egy életet.

Később megnézte Csenge üzenetét.

„Találtunk egy lakást Marzahnban. Egy szoba még szabad. Novemberig döntened kell.”

Tavaszig nem volt kérdés, hogy menni fog.

Most viszont ott volt Márk.

Jó fél éve ismerték egymást, de csak a nyár végén kezdtek igazán együtt lenni. A fiú építésznek tanult, és feltűnően kevés véleménye volt a politikáról. Régebben ez idegesítette Nórát. Most inkább megnyugtatta.

Aznap este a Rádayban ültek egy borbár teraszán. Október eleje volt, de a levegő még langyos.

– Csengéék kivették a berlini lakást – mondta Nóra.

– Hm.

– Ennyi?

– Mit mondjak rá?

– Nem tudom. Bármit.

Márk sokáig nézte az utcán elhaladó embereket.

– Azt akarod, hogy lebeszéljelek?

Nóra nem válaszolt.

– Menj ki, ha menni akarsz, csak ne úgy menj el, mintha büntetésből mennél.

– Ezt hogy érted?

– Tavasszal mindenki úgy beszélt erről az országról, mint egy toxikus exről. Vagy végleg szakítasz, vagy belehalsz.

Nóra elnevette magát. Aztán majdnem sírt. Mert pontosan tudta, hogy igaza van.

Egész tavasszal úgy élt, mintha személyesen ő felelne Magyarország jövőjéért. Mintha minden tüntetés, minden megosztott poszt, minden átharsogott éjszaka után közelebb kerülnének valami nagy közös megváltáshoz.

Most pedig ott ült huszonhárom évesen egy borbárban, és hosszú idő óta először nem az ország érdekelte, hanem hogy szeretne-e reggelente Márk mellett ébredni.

Ez egyszerre tűnt megkönnyebbülésnek és árulásnak.

Hazafelé a 47-es villamoson már nem Berlinről gondolkodott. Hanem azon, hogy talán először életében nem menekülni akar valahonnan.

A Móricznál leszállt. A késő esti villamos csikorogva indult tovább.

Nóra még sokáig állt a megállóban.

Aztán elővette a telefonját, megnyitotta Csenge üzenetét.

De nem válaszolt rá.

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.