„Gyere, gyere ki a hegyoldalba”
…vagy akár a folyópartra
ott öntöm én néked dalba
szívem, lelkem, bánatom
s örömöm is átadom
ha kell neked valami belőlem

mert mit is látsz te a lényemből?
itt áll ez a közepesen langaléta
már-már öregedő pasas
termete úgy, ahogy
bár egy kissé hasas
de ez tán elnézhető
ebben a korban
mikor már a gondok
könnyen oldódnak sorban
pálinkában, sörben, borban
sok-sok bazmegben
– mostanában inkább fuck-ban –

a dolgok, amiket anno beleraktam
ott tornyosulnak a sarokba rakott puttonyban
várják, hogy tán előveszem
nektek több van előre,
mint nekem hátra
ma is korán ideértem
nemcsak majdnem hatra
-és mert ritkán járok erre –
fölkerestem néhány ismerős helyet
és pár ismeretlent
kocsmákat, tereket, utakat
elképzeltem a hajdan volt futamot
és azon a sarkon – mint sok évvel ezelőtt –
ott ált az öreg hobó
szakálla megkopott szürkés-fehér
sosem láttam színesnek
már csak motyogott maga elé
igen emlékszem
mesélte pár éve
hogyan csúszott ide a sarokra
mert, amikor itt az egyetemen okította az ifjakat
hogy a filozófia, hogy és merre hat
volt tisztelet
szeretet
szerelem
aztán az asszony megpattant valami
vállalkozófélével
nem messze, csak ide a határ túloldalára
na az olyan volt, mint egy cunami
vitte a kocsit, lakást, gyereket, mindent.
Ami még maradt volna – igen itt bent
azt elvitte a bánat és a pia.

hegyoldalak
alföldek
folyók
városok
vidék
nyomorba dönt
ami gyomorba önt
és nem, nem akart pénzt
csupán társaságot két percre
egy emberi szót

És ahogy továbbmentem
ez a meggyötört arc
köszönt rám minden sarkon
fordultam volna vissza
de hiába
mégis kinek a sorsa ez?

Látod
magamról akartam mesélni
mégsem rólam szól
e slam.

vagy mégis?

Kategóriák:SLAM Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.