Eredetileg 1984-ben írtam (ha visszakeresel megtalálhatod évekkel ezelőtt a beszkennelt oldalakat). Három hangra készült. Férfi – nő – gyermek (vagy kórus).
2019-ben minimális változtatással aktualizáltam, illetve Slam verzióvá alakítottam (egy hangra).
1. az eredeti
A teljes életet nem lehet
percekbe sűríteni
A teljes pusztulást
gyerekjáték
Halottként éltem eddig
feltámadásra várva.
Már nem számít mikor
és nem számít hol.
Régóta figyeltelek.
a kezed öledben pihent.
Sokáig néztem arcod, szemeid.
Tekinteted messze bolyongott.
A tegnapban?
A holnapban?
de én leragadtam a mában.
Észrevettelek.
Vártam, hogy közelebb gyere
Összenéztünk.
láttam,
hogy látod gondolataimat is.
Hallgattam,
néztelek.
Hallgatásom többet mondott neked
bármilyen szónál
Meg sem vártad, hogy elpiruljak,
öleléseddel magadba zártál.
Irtózatos volt a tömeg.
mintha az egész világ
egyetlen villamosra akart volna
fölszállni.
Agytekervényem mélyén
megláthatod valódi arcom.
Pohár vízként
add nekem önmagad,
hogy véled
olthassam szomjam
Álmaimban
a múlt volt a király.
Nappal próbáltam
a jövőt látni,
de ritkán sikerült
Minden zöldet elsöpörtek a Hernyótalpasok.
Rések nyíltak a mezők helyén.
Betonsilók, alagutak.
És megtölti a réseket az
alattomos halál.
Megálmodtam jövőnket.
Gyermekeket álmodtam
Házat,
kertet,
békét.
Majd újra gépek jönnek
és elsimítják a földet.
És minden zöld lesz újra,
mintha nem történt volna
semmi.
És a fű alatt ott lapul a
nukleáris pusztulás.
A kerekasztal egyenlő esélyeket ad.
Mégsem tudják
békésen körülülni.
Az éjszaka közepén
ideiglenesen a jövő vette át
a hatalmat
álmomban.
A detonáció
szilánkokra szakította
a földet.
Később fölébredtem.
Álmom mélyén
ott hever, egy
áldott jövő otthona.
A megszokott életritmust
nehéz kizökkenteni.
Egy nap
fejfájásra ébredtem.
Borongós, nyirkos
reggel volt.
Én később keltem.
Addigra fölébredt
a nap is.
A nappalok elsötétülnek,
az éjszaka nem változik.
Ezernyolcszáznegyvenkilencben
a Segesvári csatában
Petőfi Sándor hősként halt meg.
A harcmezőn,
ahogy megálmodta.
Hajamat lobogtatta
a szél,
de már más lobogókon
gondolkodtam:
Zászlós ünnepeink
legtöbbjéhez
vér tapad.
Ma nincs szükség
háborús hősökre.
A halottak nem tudnak
emlékezni
a halott hősökre.
Boldognak láttam a
növényeket,
amikor virágba
borultak.
Lehullanak a levelek.
A kopárság nyáron is tart.
Segíts, hogy szebb legyen
a szenvedés, hogy
szebb legyen a
fájdalom.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Örökké szeretsz?
Az élet véges,
csak a halál örök.
Örökké szeretlek.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Petőfi a harcmezőn halt meg.
Jobb volna
ágyban, párnák közt…
a karjaidban…
(1984. február 22-március 9.)
2. aktualizált 2019-es változat
A teljes életet nem lehet
percekbe sűríteni
A teljes pusztulást
gyerekjáték
Halottként éltem eddig
feltámadásra várva.
Már nem számít mikor
és nem számít hol.
Régóta figyeltelek.
a kezed öledben pihent.
Sokáig néztem arcod, szemeid.
Tekinteted messze bolyongott.
A tegnapban?
A holnapban?
de én leragadtam a mában.
Észrevettelek.
Vártam, hogy közelebb gyere
Összenéztünk.
láttam,
hogy látod gondolataimat is.
Hallgattam,
néztelek.
Hallgatásom többet mondott neked
bármilyen szónál
Meg sem vártad, hogy elpiruljak,
öleléseddel magadba zártál.
Irtózatos volt a tömeg.
mintha az egész világ
egyetlen villamosra akart volna
fölszállni.
Agytekervényem mélyén
megláthatod valódi arcom.
Pohár vízként
add nekem önmagad,
hogy véled
olthassam szomjam
Álmaimban
a múlt volt a király.
Nappal próbáltam
a jövőt látni,
de ritkán sikerült
Csak egy kis szén dioxid.
Csak egy kis enyhülés.
Megálmodtam jövőnket.
Gyermekeket álmodtam
Házat,
kertet,
békét.
Csak egy kis gleccser olvadás.
Csak még egy földrésznyi.
leszakadó jégtábla az
Antarktisz mellett
Csak fél centi vízszint emelkedés.
Lassú, alattomos biztos pusztulás.
A kerekasztal egyenlő esélyeket ad.
Mégsem tudják
békésen körülülni.
Az éjszaka közepén
ideiglenesen a jövő vette át
a hatalmat
álmomban.
Hatalmas robajjal szakadtak
szilánkokra
a gátak.
Később fölébredtem.
Álmom mélyén
ott hever, egy
áldott jövő otthona.
A megszokott életritmust
nehéz kizökkenteni.
Egy nap
fejfájásra ébredtem.
Borongós, nyirkos
reggel volt.
Én később keltem.
Addigra fölébredt
a nap is.
A nappalok elsötétülnek,
az éjszaka nem változik.
Ezernyolcszáznegyvenkilencben
a Segesvári csatában
Petőfi Sándor hősként halt meg.
A harcmezőn,
ahogy megálmodta.
Hajamat lobogtatta
a szél,
de már más lobogókon
gondolkodtam:
Zászlós ünnepeink
legtöbbjéhez
vér tapad.
Ma nincs szükség
háborús hősökre.
A halottak nem tudnak
emlékezni
a halott hősökre.
Boldognak láttam a
növényeket,
amikor virágba
borultak.
Lehullanak a levelek.
A kopárság nyáron is tart.
Ma csak pár ezer méhecske pusztult el
Segíts, hogy szebb legyen
a szenvedés, hogy
szebb legyen a
fájdalom.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Örökké szeretsz?
Az élet véges,
csak a halál örök.
Örökké szeretlek.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Petőfi a harcmezőn halt meg.
Jobb volna
ágyban, párnák közt…
a karjaidban…
1984. február 22-március 9.
2019. november 15.
3. Slam verzió
A teljes életet nem lehet
percekbe sűríteni
A teljes pusztulást
gyerekjáték
Úgy érezted, halottként éltél eddig
feltámadásra várva.
Már nem számít mikor
és nem számít hol.
Régóta figyeltelek.
a kezed öledben pihent.
Sokáig néztem arcod, szemeid.
Tekinteted messze bolyongott.
A tegnapban?
A holnapban?
de én leragadtam a mában.
Észrevettem, hogy észrevettél.
És vártad, hogy közelebb menjek.
Összenéztünk.
láttam,
hogy látod gondolataimat is.
Hallgattam,
néztelek.
Hallgatásom többet mondott neked
bármilyen szónál
Meg sem vártam, hogy elpirulj,
ölelésemmel magamba zártalak.
Irtózatos volt a tömeg.
mintha az egész világ
egyetlen villamosra akart volna
fölszállni.
Agytekervényem mélyén
megláthatod valódi arcom.
arra vágytál, hogy pohár vízként
adjam neked önmagam,
hogy vélem
olthassad szomjad
Álmaimban
a múlt volt a király.
Nappal próbáltam
a jövőt látni,
de ritkán sikerült
Csak egy kis szén dioxid.
Csak egy kis enyhülés.
Megálmodtad jövőnket.
Gyermekeket álmodtál.
Házat,
kertet,
békét.
Csak egy kis gleccser olvadás.
Csak még egy földrésznyi.
leszakadó jégtábla az
Antarktisz mellett
Csak fél centi vízszint emelkedés.
Lassú, alattomos biztos pusztulás.
A kerekasztal egyenlő esélyeket ad.
Mégsem tudják
békésen körülülni.
Az éjszaka közepén
ideiglenesen a jövő vette át
a hatalmat
álmomban.
Hatalmas robajjal szakadtak
szilánkokra
a gátak.
Később fölébredtem.
Álmod mélyén
ott hever, egy
áldott jövő otthona.
A megszokott életritmust
nehéz kizökkenteni.
Egy nap
fejfájásra ébredtem.
Borongós, nyirkos
reggel volt.
Te később keltél.
Addigra fölébredt
a nap is.
A nappalok elsötétülnek,
az éjszaka nem változik.
Ezernyolcszáznegyvenkilencben
a Segesvári csatában
Petőfi Sándor hősként halt meg.
A harcmezőn,
ahogy megálmodta.
Hajadat lobogtatta
a szél,
de már más lobogókon
gondolkodtál:
Zászlós ünnepeink
legtöbbjéhez
vér tapad.
Ma nincs szükség
háborús hősökre.
A halottak nem tudnak
emlékezni
a halott hősökre.
Boldognak láttad a
növényeket,
amikor virágba
borultak.
Lehullanak a levelek.
A kopárság nyáron is tart.
Ma csak pár ezer méhecske pusztult el
Segíts, hogy szebb legyen
a szenvedés, hogy
szebb legyen a
fájdalom.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Megkérdezted: „Örökké szeretsz?”
Az élet véges,
csak a halál örök.
Örökké szeretlek.
Az élet véges,
csak a halál örök.
Petőfi a harcmezőn halt meg.
Jobb volna
ágyban, párnák közt…
a karjaidban…
1984. február 22-március 9.
2019. november 15.
Steve bacsi
Versek, slamek, rövid prózák, fotók.
Steve bácsi 
Vélemény, hozzászólás?