És akkor megfordultam
és teljes erőből belerúgtam
a szekrény lábába.
Nem idézném most
míly szavak hagyták el ajkaim
ordítottam, mint az a bizonyos
féreg a fába beszorulva.
Egyáltalán ordít-e a fába szorult féreg?
Vagy csak ott elmélkedik
„az ő nagy megszorultságában?”
Sajgott a nagylábujjam,
be is lilult
hmmm… szép szín a lila
és akkor eszembe jutottak
anyám szavai
szép rúgás, bizonyára a szekrénynek is fájt
„lófaszt mama”
és elbotorkáltam a fűrészért.
Oldalára fordítottam a szekrényt
és sorban megszabadítottam
mind a négy lábától.
Nem szólt
nem sírt
nem is kérlelt
lábak nélkül is maradt, aki volt
nem veszítette el
szekrény jellegét.

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.