(egy újabb szemelvény az archívumból)

Egyszer volt egy ember,
szakálla nem volt.
Volt egy kalapácsa,
azzal kalapált.
Kalapált,
mindig kalapált.
Fogasán egy kalap lógott.
De ő csak kalapált.
Kalapált,
kezében a kalapács,
és ütött a kalapács.
Kalapált az ember,
kinek nem volt
szakálla.
Kalapált, kalapált..
Végül fejét
kalap fedte,
és csak ütött a
kalapács.
Fogta, fogta,
kalapált,
kezében a kalapács,
Ő volt a nagy
fakovács.

Ütött, ütött a
kalapács.
Fát vert egyre,
fát vert másra,
fát vert mindig
kalapácsa.
Ütött, ütött a
kalapács,
fát vert mindig a
fakovács.
Verte a fát,
verte, verte,
verte mindig
egyre, egyre.
Verte a fát,
verte a fát,
belepusztult,

addig verte.

Földön feküdt
a fakovács,
mellette a kalapács.
Fogasán lógott
kalapja,
és nem ütött a
kalapács.

1982. május

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.