Menü Kezdőlap

Al ál krimi

Tóth Pálné, született Molnár Jolán aznap is, mint általában fél nyolc előtt néhány perccel ért be munkahelyére. A szokott módon hozzákészült munkájához. Egy darabig semmi sem látszott rajta. Kilenc óra körül azonban…

–          Te Kati! Holnap le kéne adnod a kulcsot helyettem! – szólt kolléganőjéhez, aki ekkor még nem sejtette, mi vár rá.

–          Miért? Csak nem korábban mész el?

–          Megyek betörőt fogni.

–          Micsinász?

–          Mondom, megyek betörőt fogni.

–          Hallom, ne ordíts!

–          Na, ide figyelj! Tegnap lenn voltam a nyaralóban. Idáig tudsz követni?

–          Asszem…

–          Tehát lenn vagyok tegnap a házban. Ahogy belépek a kerti kapun, rögtön láttam, hogy valami nincsen rendben. Tudod, a vízakna fedelét egy kis kővel szoktam kitámasztani. Na most ez a kő nem volt ott. Hát jó – gondoltam – bizonyára egy macska, vagy mi mozdította el a követ. Érted?

–          Aha

–          Bemegyek a házba a villanyórához. Előtte mindig egy asztal szokott állni. És ez az asztal most odébb volt csúszva. Átmegyek a konyhába, visszahőkölök. A tea nincs a helyén. Jézusom, itt járt valaki. Izgis mi?

–          Folytasd, mert itt helyben összeizgulom magam!

–          Hátra fordulok, körülnézek a szobában, és az ágy… na az valami drámai volt. A nagyi díszpárnái sehol. Tudod Katikám én úgy szoktam ott beágyazni, hogy az ágyneműket az egyik ágyra teszem, letakarom egy pléddel, a másikra dobálom a díszpárnákat. De semmi nem volt a helyén.

–          Bizonyára valaki ott aludt.

–          Bizonyára.

–          És más gyanúsat nem láttál?

–          Várj csak! De! A fürdőszobában az egyik törülköző még vizes volt.

–          Más?

–          Nem elég? Holnap megint odamegyek, talán ismét jelentkezik.

–          Hát hajrá Jolikám!

–          Ha nem jönnék be, leütött a betörő!

Másnap kora délutánig semmi különleges nem történt. És Tóth Pálné leutazott a telkére.

Harmadik nap reggel. Hősünk sehol. Katalin fülében Jolán két nappal korábbi mondata cseng: „Ha nem jönnék be, leütött a betörő.”

Már elmúlt fél tizenkettő, amikor Tóthné beállít. Élve, teljesen egészségesen. A figyelmesebbek némi fanyar vigyort is fölfedezhettek a szája szegletében. Katalin már nem bírt magával:

–          Na mi van? Mesélj már!

–          Ott semmi. De már gyanakszom.

–          Ne csigázz már!

–          Nem messze van tőlünk egy remek kis kemping…

–          Mondd már, ki az!

–          Alacsony, szőke, kékszemű és nő.

–          Na ne! Csak nem a…

–          …a lányom.

 

Eredeti keletkezési időpont: 1978. 07. 21.

Leporolva: 2012. 06. 28.

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: