Menü Kezdőlap

Talán

Ültünk a hegytetőn, néztük a távolt.
Nyár volt, tenyerünk összeizzadt
bőrünk izzott és nem csak a bor mámorától,
távol minden moráltól. Vadságod messze,
karmod egy se, szelíd voltál, szép és üde.
Pokrócunkon apró bogarak, köröttünk lepkék,
az ég még fenn kék, bár már látszik a naplemente vöröse.
Fölös-e a szó, vagy tényleg elég egy érintés, egy tekintet?
És akkor lágy szellő legyintgette meg arcod. Felálltál,
tán épp erre vártál, s a nyugvó nap utolsó sugara
apró terpeszeden át világította meg arcom.
Soha nem éreztem, hogy „futás, menekülj”
Mégis eltűntél, s téli magányomban most a hófuvást bámulom,
ilyenkor rád gondolok, mert a kiürült borosüvegen keresztül
még ez is szép. Sokszor rendelek kedvenc palacsintádból
-úgyis csak elvitelre lehet- ilyenkor kicsit itt érezlek.

És várom nyarat. És visszamegyek arra a hegyre. Talán…

szintén Instagramos együtt alkotás saját része
alkotótárs: @regina_rogerr

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: