avagy ugyanaz hátulról – egy haiku-koszorúba ágyazva

háttal álltál, tekinteted nem láttam, csak elképzeltelek

megszaladt a kés, a vágás nyomán csak a száraz seb maradt

a zene lüktetett, de csak álltam némán, földbe meredten

csak a kék ég és a napsütés, még egy kondenz-csík sem látszott

szélcsend, a víztükör zavartalan, még hulló ág sem töri

elszálltak azok a madarak, a lomb zizeg, nincs károgás

csupán az ember és növények, valami vega mennyország

nincs tréfa, nincs cirkusz, csak tökéletes racionalitás

errefelé a szén, csupán a kályha ékszere volt egykor

kevés a napszemcsi, behunyom a szemem, nem hagyom magam

és lesz, hogy már csak az igazság marad, de annyi épp elég

maradni kéne, semmit nem hordani el, s béke száll reánk

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.