reggel volt, kinéztem az ablakon
álmosan nyomtam az üveghez homlokom
az égen sorba állt néhány felhő s napsugár
varjak szálltak, bántott sok rekedt hangú kár

gyűrött arcomon kandikál az álmos borosta
szememből az éjjelt egy kis víz kimosta
egy kávé kéne, hogy múljék a szédült káprázat
és a tükörből visszanézzen egy vállalható ábrázat

mert ha így marad végül ütni fogok gyomrot, állat
s folyni fog a vér – a kötszer, a mentő várhat
a francba is, elég már ez a folytonos hazugság
mert az igazság messze, az ma csak zúg, vág

karcolja lelkem egy szépen csiszolt hamis gyémánt
és elbújsz, félsz, játszod a süketet, vakot, némát
elképedsz, nézed, vajh mi ez a bolond tánc szerte
mindenki vonaglik, nyugodt nem marad egy se

hullám hegyek, hullám völgyek mindenki menne, maradna
csak az utat, az irányt nem látjuk, sem erre, sem arra,
pedig vinni kell tovább, ez az élet rendje
és zajodat elborítja a feledés csendje

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.