Nagy László emléke

Létem, ha végleg…

Mélyöblű siralom
elzúg fejünk felett
és betakar.
Zúg, nyögve sír:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Fáj,
.       az irgalom-völgy
kiáltása tép, vág;
Még kell, hogy
.                         halljuk a
tücsök-hegedűt.
De ellep a sikoly:

.                     Kicsi vagyok
.                     kicsi, kicsi.

Meddig kiáltozunk?
Meddig várjuk
.                          a halk válaszokat?
Csikorgó jég-szívedre
lángot ki lehel?
S meddig halljuk még
a testtől elszakított sóhajt:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi vagyok,
.                     kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Beszívjuk az eső-mosta-levegőt;
Nézz, nézz
föl a szivárványra!
Látod!?
.              Halványulnak színei.
Meddig s hová?
Nézz föl!
Hová tűnt a szivárvány kapuja?
Ne kiáltsd:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Bozontos ujjak szenvtelenül
tűrik a simítást.
Kardélű arcélek
Lágy hantú mezővé
mikor válnak?
Mikor érhetem el
a csodás mélységeket?
Mikor hallgat el
a szélsuhogás:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Halkan remegő vállak
leforrázott kényelem.
Csak tekintetemmel
követhetem.
Ringó derekak helyett a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
S ki hallgatja el
örökké
a meggyilkolt szavakat:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Hová érkezünk?
Itt nem maradhatunk!
Engedj tovább, engedj!
Miért tépik ki a hajakat?
Miért fojtják el a
verőereket?
Miért hagyjuk folyni
a fojtó nyávogást:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Ki hisz majd a változásban?
A várhatatlant
ki várja meg?
Ki ad hitelt dúlt hiteknek?
Ki nem lát
és ki nem érez?
Kinek fülébe nem jut el:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.
.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi.

Nem érezhetünk forró
lüktetést;
Nem olthatunk égő
pupillákat;
És senki sem állít
a szerelemnek
por-falú katedrálist;
És senki sem tudja,
meddig s merre
jut el
a lélekölő hang:

.                     Kicsi vagyok,
.                     kicsi, kicsi,
.                     kicsi, kicsi.

Hová vigyük a szerelmet?
Hol az a hely?
Hol?
Szerelmünk, ha végleg lemerült,
és nem remélünk újabb
csókokat,
majd félrelököm
a taszító hangokat,

A SZERELEM MINDÖRÖKRE
A MI PARTUNKON MARAD.

1982. április 6.
kicsi, kicsi leporolás 2019. április 14.

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.