A kis csapat nem volt így együtt már vagy fél éve. Most sem jött össze könnyen. Mint a masiniszta, az egyiknek sok a dolga, a másiknak nagy az orra. Még a középiskolában jöttek össze így hatan, és azóta is rendszeresen találkoznak. Azóta mindőjüknek családja van, több-kevesebb gyermekkel megáldva.  Ottó, Ancsa, és Zolika már ott ültek a kedvenc kocsmájukban. Csaba, Rita késtek, mint rendesen, de hogy Magdi sem volt még itt, az erősen aggasztó volt. Ő, aki sohasem késett sehonnan, órát lehetett igazítani hozzá, most sehol nem volt, és nem is telefonált.
Végre befutott, Rita meg Csaba, ebben a sorrendben, miközben Ancsa folyamatosan próbálta hívni Magdit, sikertelenül.
A csapat, na jó… legyen Csapat megrendelte a napi akciós italokat, amikor üzenetet jelzett Ancsa rózsaszínű Samsungja.
– Gyerekek, Magdi írja, hogy tíz perc múlva itt van, majd mesél, és valami dupla adag erőset rendeljünk neki.
Az ötös túl volt az első körön, mikor Magdi befutott. A külső szemlélő semmi különöset nem láthatott rajta.
– Bocs srácok, – kezdett bele mondókájába, miközben lenyomta az első pálinkát – anyósomnál voltam, aki amúgy remekül főz, bár hisztis a kritikára, de most fejébe vette, hogy birka pörköltet, csinál a fiacskája születésnapjára. Azt olvasta, az a jó, ha két, három napig áll, akkor érnek össze az ízei. Engem ért a megtiszteltetés, hogy elsőként kóstolhatom. Először messziről vettem szemügyre, a színe, állaga rendben lévőnek tűnt. – pálinka kettő – Még egy ilyen duplát légyszi – kiáltotta a pult felé, majd folytatta – szóval a konyha bejáratától még reményteljes volt a helyzet. Közelről már – itt még jobban elfehéredett és kérlelő tekintettel nézett a pultos felé – megcsapta az orromat a szag. Igen a SZAG! Kurva szarul éreztem magam. Két dolgot nem akartam, a számba venni ezt az izét és megsérteni a drága mamát. Hát erő vettem magamon, köszi – pálinka három – fogtam egy kanalat és merítettem. bár ne tettem volna. A szag és a szilánkok páratlan gasztronómiai élmény volt. Lecsúszott, csúszott a faszt, leerőltettem és annyit bírtam kinyögni, hogy mama, a Ferkó kedvence a velős pacal. Épp hazaértem, amikor a gyomrom föladta. És ezért késtem, és ezért nem tudtam még telefonozni sem. de már jól vagyok. – Pálinka négy.
– Ú bazmeg – vette át a szót Zolika – egy ilyen élményem nekem is volt. Alig ismerkedtem meg a Zsuzsival rögtön egymásba szerettünk az édes jó anyukájával is. Ő imád főzni, egy igazi istennő a konyhában, a lánya nem sokat tanult tőle, én pedig imádok nagyokat enni. Tudom, tudom, ne röhögjetek már kezd látszani rajtam. Szóval alighogy megismerkedtünk, Zsuzska mama vadassal lepett meg. Az egyik kedvencem volt és anyám sosem csinált ilyet. Egyszer azzal hívott, hogy most különlegesen jól sikerül a vadas, Béla bácsiéktól kapott két nyulat, abból csinálta. Amint tudtam, robogtam. Alig érkeztem meg már rakta is elém a gőzölgő tányért. A két zsemlegombóc csak fokozta az élményt. Az utolsó falat közben már mondta, hogy Zotyikám, egyél még! És már emelte le a fedőt a lábasról, amit közben az asztal közepére tett. Bár ne tette volna. Tán még ma is szeretném a vadast. Szóval levette a fedőt és én a nyúl koponyájával néztem farkasszemet. Sokáig a vadas gondolatától is vuk-szindrómám volt, ma már tudok róla beszélni…. hogy enni mikor fogok legközelebb… tán soha.
– Guszta lehetett – vigyorgott a markába Ottó. – Ha akartok a piacról hozathatok jófajta birkát és vadast is. A volt anyósom üzemelteti a Zabbantó Ételbárt, és ugyan Juci már a múlt, a mamával jóban vagyunk.
– Elmész te a picsába – mondták a többiek, mint egy ógörög kórus.
– Most miért? Attól, mert a Juci lelépett valami faszjankóval, anyukával még jóban lehetek. Teri néni nagyon rendes asszony, annak ellenére, hogy néhanapján be kell mennie az ideggondozóba. Titeket is megviselne, ha egész nap milánóit kellene adagolnotok a Lehel téren.
– Hülye – mondta Zolika, majd felhajtott egy páleszt Magdi tiszteletére, aki már gyanúsan mereven tekintett maga elé. A birka és a pálinka összeveszett a gyomrában. Csaba eközben hevesen, de mégis észrevétlenül SMS-t írt.

„Fogadjunk, hogy Magdi tíz percen belül rókázik. Ha nyerek, ti fizetitek az estét. Ha nem, esküszöm, megkóstolom azt a birkapörköltet.”

Az üzenetnek két címzettje volt: Ottó és Zolika. Mindketten bólintottak, aztán Zolika jelzésértékűen elindította telefonján a stoppert, és kitette az asztalra. Kilenc perc, ötven másodperc volt hátra.
– Ha már itt tartunk, nekem is van egy-két sztorim a kifőzdéből – mondta Ottó vigyorogva.
Zolika jelentőségteljesen ránézett. Ottó azonnal vette a lapot, hogy a barátja mit akar: azon nyomban kussoljon, mert Magdi hamarosan behány, és akkor a fogadásnak annyi. Kilenc perc, harmincöt másodperc volt hátra.
– De, ha azokat a történeteket elmesélném, garantáltan nem mennétek többet étterembe. Beszéljünk inkább vidámabb dolgokról, úgyis olyan ritkán találkozunk. Kettesem volt a lottón.
– Fasza – mondta Csaba. – Mennyit fizetett?
– Tulajdonképpen fedezte a szelvények árát – felelte Ottó, és mielőtt belekezdhetett volna kedvenc témájába, a valószínűség számításba, Ancsa vihogva a szavába vágott.
– Én is nyertem. Tizenöt ezret – mondta kívülállók számára megfejthetetlen nyelven. Nekik valahogy úgy hangozhatott, hogy éinyeeetem <hosszú sóhaj> tizeöteet <öhhöhöhö>. Ancsa híres volt arról, hogy nem bírja az alkoholt, ezen az estén azonban mégis magába döntött négy páleszt, természetesen sörrel kísérve. Az elsőt azért, mert már rég találkoztak, és a nagy örömre inni kell. A másodikat azért, mert Magdival koccintani kellett. A harmadikat azért, mert akciós volt, a negyediket pedig azért, mert kurva jól néz ki az a málna az üvegen. Akart rendelni egy ötödiket is, csak mert olyan helyes a pincérfiú, de Rita emlékeztette rá, hogy otthon várják a gyerekek és a férje sem nevetne, ha összeszűrné a levet a felszolgálóval.
– Mit csináltál a pénzzel? – kérdezte Magdi, akinek az arca egyre inkább hasonlított a vámpírrá harapott Bella Swanéhoz. Színügyileg. Külsőleg természetesen ugyanolyan volt, mint eddig.
– Befektettem.
– Mibe? – kérdezte Ottó, akinek, mint említettem a hobbija a valószínűség számítás. Innentől nem nehéz kitalálni, hogy a férfi közgazdász, és imád a pénzről beszélni.
– Egy sötétkék nadrágba.
Hat perc, húsz másodperc volt hátra.
Alakult a péntek este. Illetve délután – hol volt még az este. Jó ez a Szicseki Ágyas! Különösen az egyet fizet kettőt kap akcióban nyerő. Érezték ezt hőseink is. Eredeti terveikben az szerepelt, hogy estig elszopogatnak a páleszból egyet-kettőt, lekísérve egy literes és pár normál korsóval a hely névadó söréből, és még falatoznak is. És elbeszélgetnek a világ dolgairól, de különösen az elmúlt hat hónapban történtekről. Ezzel szemben most 16:47-kor már egyikük sem volt szomjas. Ottó is rádöbbent, hogy az imént félrebeszélt és összekeverte a Lehel Csarnokot a Fehérvári úti piaccal. De nem érezte szükségét a helyesbítésnek. És az evés is váratott magára, egyiküknek sem volt étvágya a birkás és vadasos élmények után.
A társaság hölgy tagjai próbálták megtalálni a hangokat, szavakat – egyre kevesebb sikerrel. Eközben Ancsa folyamatosan a pult felé bámult, kereste a pincér fiú tekintetét. És próbálta szemmel verni a pultnál ülő kis vöröst. A fiúknak is feltűnt. Bár nekik a vörösről egy másik állat jutott eszükbe.
Három perc tizenhét másodperc. – Magdi arca rezzenéstelen.
Ebben a pillanatban a a hangszórókból felhangzott egy dal. Igen, eddig is szólt a rádió a sörözőben, de erre felfigyeltek: Quimby Ajjajjaj. Magdi is felkapta a fejét. Annál a bizonyos sornál el is mosolyodott.
– Na ezen már túl vagyok! – kacagott fel.
Csaba elkomorodott. Szinte érezte a birkafaggyú aromáját némi csontszilánkkal tűzdelve. Vesztésre állt. Kivágódott a férfi WC ajtaja, egy szürke pulóveres harminc körüli pasas lendült ki rajta. Csaba már nem tudott gondolkodni. Felugrott, nehogy bárki beelőzze. Még elérte a csatlakozást. Megkönnyebbült. Közben Zolika telóján villogni kezdett a 00:00:00.
És Kiss Tibi is befejezte. Ez volt az a pillanat, amikor mindenki jól érezte magát. Ottó, Zolika fogadást nyertek, Csaba megkönnyebbült és most nem gondolt a vállalására. Magdi könnyűnek érezte magát, tekintete megenyhült, mosolygott. Ancsára visszamosolygott, sőt visszakacsintott a pincér srác. És hogy mi volt Ritával?
Nos Rita nagy bejelentésre készült:
– Gyerekek! Az van, hogy…
– Terhes vagy! – vágott a szavába Ancsa vihogva.
– Dehogy vagyok! Az van, hogy két évre Szibériába költözöm.
– Hülye vagy? – kérdezte Ottó. – Le fog fagyni a lábujjad. Lehet, hogy az orrod is, és akkor úgy nézel majd ki, mint Voldemort.
– Az ki? – kérdezte Ancsa, miközben középső ujját a vöröske felé mutatta. – Mármint nem a festett ribanc, hanem az a V betűs. Magdi nagyvonalakban elmagyarázta, de Ancsán látszott, hogy a gondolatai egész máshol jártak.
– Minek mész Szibériába? – kérdezte Csaba Ritát, csakhogy ismét normális mederbe terelje a beszélgetést.
– Rozsomákot menteni.
Amint Rita ezt kimondta, az asztalnál mindenki egy emberként nyerített fel. A társaság egyik része azért, mert tudta, mi az a rozsomák, a másik fele pedig azért, mert fogalma sem volt róla.
– Nem veszélyes az egy kicsit? – kérdezte Ottó, aki természetesen tisztában volt vele, hogy ez az állat igen hegyes karmokkal rendelkezik.
– Hát, azt mondták, kapunk kesztyűt. Csak nem fog megszúrni – válaszolta Rita, amire többen is értetlenül néztek.

– Mondd csak, Rituskám – kezdte Csaba nagyon óvatosan. – Tudod te, mi az a rozsomák?

– Egy növény. A rozs és a mák keveréke.
Ismét kitört a röhögés. Rita próbálta menteni a mentetőt, elmagyarázta, hogy az a barátja szervezte be, aki egy éve még Dubaiba hívta. Annak nem dőlt be, mert tudta, mi folyik ott, de Szibériába mindig is el akart jutni. A nevetés persze csak erősödött. Magdinak annyira felkavarta a gyomrát, hogy sietős léptekkel a mosdó felé vette az irányt. Ottó pedig kihasználta a remek alkalmat és magához ragadta a szót.
– Hölgyeim és Uraim! El kell mondanom, Csaba barátunk a közelmúltban tett egy meggondolatlan kijelentést. Azt hiszem, ideje, hogy rendezzük a számlát, és felkeressük Magdi anyósát. De, előtte még…
– Megtépjük azt a picsát! – ordította Ancsa, és elindult a pult felé.
– Mint egy csapat rozsomák! – röhögött föl Csaba, aki eközben már kihasználva az okostelefonok nyújtotta előnyöket és betöltötte a következő oldalt: http://vadaszgorenyek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=520805
– Nesze neked rozs és mák! – nyújtotta Rita felé a készüléket.
Egyre komorabb tekintette bámulta Rita a szöveget és képet.
– Ó a kurva anyját! Megint átbaszott ez a szemétláda! – ordított föl, nem halkan Legalább tizenöt szempár szegeződött rá. – Oh bocsánat! – mondta, már sokkal csöndesebben. És látszott, valami nagy gonoszságon töri a fejét. – Te Csabi, mit is ígértél a fiúknak? – majd, amint vázolta a dolgokat, mindenki számára egyértelmű volt a bosszú.
– De én maradok! Beleszerettem az én szép szőke hercegembe! – Ancsa maga is meglepődött, hogy folyamatosan, higgadtan, el tudta ezt mondani. Csak nem elég halkan. A pincérfiú is felkapta a fejét. Csak a kis vörös nem értett semmit. Mivel háttal ült a társaságnak, és nem hallott minden szót, nem tudta összerakni a történetet.
Rita valamit Magdi fülébe súgott, eközben kikeresett egy nevet a telefonján, és odasúgta barátnőjének:
– Ancsika, maradunk! – közben Magdi füléhez is odatapadt a készülék és kisietett a söröző elé, mintha csak rágyújtana.
Amíg a többiek Magdi – amúgy igen formás – fenekét bámulták, Rita is befejezte a rövid csevegést.
– Egy óra múlva várunk! Szia Robi! – no ennyit hallottak.
– Most mi a fasz van? – kérdezte lényegre törően Csaba.
– Tartok tőle, neked már nem fog jutni abból a bizonyos birkából. – mosolyodott el Ottó, mint aki már érti, amit érteni kell.
És a percek csak teltek, teltek….
Magdi telefonja megcsörrent. Nem vette fel, hiszen tudta, a férje jelzi, hogy meghozta a birkapörköltet, ahogyan Magdi kérte, legalább öt zacskóba tekerve. Amint a kezébe vette a tömegpusztító fegyverként is használható ételt, felelevenedtek benne a délutáni emlékek. Aztán az is eszébe jutott, hogy a páleszok milyen jól helyre hozták. Kikért négyet, nehogy a férje kimaradjon a jóból, de Ferkó, miután végignézett a díszes társaságon, úgy döntött, hogy inkább otthon kúrálja magát. Kamillateával.
Mialatt Magdi Ferkót győzködte, hogy élete legjobb élményéből marad ki, Rita elmagyarázta Ancsának, hogy mit kell tennie. Ancsa széles mosollyal vette ki a pörköltet Magdi kezéből, és a pincér fiú már tudta, hogy a lány felé tart. Ancsa odafelé ügyesen hátba könyökölte a kis vöröst. Kívülről teljesen úgy látszott, mintha véletlen lett volna.
– Csak, hogy tudd, hol a helyed, riherongy – gondolta.
Vagy egy órát eltöltött a pultnál, próbált értelmesen beszélgetni kiszemeltjével. Ez saját meglátása szerint össze is jött, de valójában, amíg a lány elmondott egy mondatot, a pincér fiú körbejárta az összes asztalt úgy, hogy ez Ancsának fel sem tűnt. De lényeg a lényeg, Ancsa idejét látta, hogy visszatérjen az asztalukhoz.
– Most akkor úgy teszek, mintha rohadtul nem érdekelne a cukika – gondolta végig magában a tervet.
Mire visszaért, Robi is megérkezett.
– Lányok, fiúk, ő Robi – mutatott Rita a felhajtott galléros, hajatlan férfira.
– Rozsomák Robi? – kérdezett vissza Ancsa, aki észre sem vette Robi rosszalló, de egyben érdeklődő tekintetét.
– Na, Robikám, mint mondtam, a csajokat is érdekelné ez a rozsomákmentés. Van még hely? – kérdezte Rita, a lehető legártatlanabb arccal.
– Mert neked itt az asztalunknál szorítunk egy kis helyet! – szólt Zoltán, miközben a szomszéd asztaltól átemelt egy széket. Mosolyra húzta szája szegletét. – Csüccs, mesélj!
– Köszi – reagált Róbert, de ebben a köszi-ben benne volt, érzi a bajt. – Az úgy volt, hogy amikor bebukott a biznisz Dubaiban megkeresett Novoszibirszkből Oleg Kuznyecov, és elmesélte, hogy nemzetközi csapatot szerveznek a tundra élővilágának megmentésére. – kezdett a mesélésbe.
– Mi a kedvenc gyümölcsöd Robika? – kérdezett bele Ottó.
– Miért? – csodálkozott el Robi.
– Előételnek bazmeg!
– Az alma a kedvencem – válaszolta már- már megadóan Róbert.
Ottó odaintett a pult felé, alig hallhatóan mondta, hogy: – két almát! Majd rámosolygott az új jövevényre: – folytasd Robertó! Mit is mondott ez az Olga?
– Oleg, nem Olga!
– Nekem igazán mindegy! – reagált Ottó.
Közben Csaba folyamatosan telefonját bűvölte. Hallotta ugyan, hogy Robi egyre csak beszél, tán még a rozsomákokról is, sőt a két 4 centes alma is elfogyott, de nem figyelt erre. Valamit nagyon keresett. Emlékezett, hogy ezzel a névvel: Kuznyecov, Oleg mostanában találkozott.
– Megvan! – kiálltott föl pár perc múlva. Ebben a pillanatban a konyha felöl megjelent a pincérfiú, egy tálcát egyensúlyozott balján. Rajta egy lefedett tányér, evőeszköz. Letette Róbert elé. – Jó étvágyat! – szólt, és távozott.
– Jó étvágyat! – kívánt Rita – rozsomákpörkölt, a Ház specialitása!
– Jó étvágyat! És egy kis olvasnivaló! – hangzott a kegyelemdöfés Csaba szájából, azzal odatartotta telefonját Robi orra elé.

És Robi nem tudta eldönteni, hogy Magdi anyósának főztje, vagy az Oleg Kuznyecovról szóló Interpol jelentéstől fordult fel a gyomra…  jobban…

…de felfordult.

Társszerző: Szabó Anna

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.