Zsolnay Zsolt számítógépénél ült. Valami idióta feladványt próbált megoldani, amikor elkezdett bizseregni a bal combja és fölcsendült Bach János Sebestyén D moll Toccata és Fúgájának közismert melódiája. Zsebébe nyúlt, elővette mobilját.

–          Tessék, Zsozso!

–          Halló, te vagy Zsolti

–          Szia nagyikám, én vagyok, mi történt?

–          Jaj, képzeld el lementem a Kovács doktorhoz, mert görcsölt a hasam, és rögtön bevitetett ide a klinikára. Még haza sem tudtam menni.

–          És jobban vagy? Mit vigyek be nagyika?

–          Jaj, Zsoltikám, kéne valami olvasnivaló az újságostól, de ne Heti Válasz legyen, mert azt már kölcsönadta a Jolán a szomszéd ágyról és csak fölmegy tőle a vérnyomásom, meg hozzad be még a konyhakredenc fiókjából azt a zöld zseblámpát, meg a drótot ehhez a telefonkészülékhez, mert aztán lemerül a szerencsétlen. Ja meg a Mircit etesd, itasd meg, vagy vedd magadhoz, amíg itt benn vagyok

–          A varrókészleted ne vigyem?

–          Te lökött kölök, a hímzős dobozt hozzad!

–          Mikor van vizit és gyógyszerosztás?

–          Hát tudom én azt? Na eriggyé má!

–          Jól van drága, sietek!

–          Azért figyelj, ha jössz azzal a hülye motoroddal, ne menjél rá a záróvonalra!

–          Csókollak!

–          Szia Zsoltikám! Cupp-cupp!

Zsolnay Zsolt még mindig a számítógépénél ült. Írt egy gyors kritikai észrevételt a feladvány beküldőjének, nyomott egy enter-t és elindult.

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.