Zsolnay Zsolt számítógépénél ült. Valami idióta feladványt próbált megoldani, amikor elkezdett bizseregni a bal combja és fölcsendült Bach János Sebestyén D moll Toccata és Fúgájának közismert melódiája. Zsebébe nyúlt, elővette mobilját.
– Tessék, Zsozso!
– Halló, te vagy Zsolti
– Szia nagyikám, én vagyok, mi történt?
– Jaj, képzeld el lementem a Kovács doktorhoz, mert görcsölt a hasam, és rögtön bevitetett ide a klinikára. Még haza sem tudtam menni.
– És jobban vagy? Mit vigyek be nagyika?
– Jaj, Zsoltikám, kéne valami olvasnivaló az újságostól, de ne Heti Válasz legyen, mert azt már kölcsönadta a Jolán a szomszéd ágyról és csak fölmegy tőle a vérnyomásom, meg hozzad be még a konyhakredenc fiókjából azt a zöld zseblámpát, meg a drótot ehhez a telefonkészülékhez, mert aztán lemerül a szerencsétlen. Ja meg a Mircit etesd, itasd meg, vagy vedd magadhoz, amíg itt benn vagyok
– A varrókészleted ne vigyem?
– Te lökött kölök, a hímzős dobozt hozzad!
– Mikor van vizit és gyógyszerosztás?
– Hát tudom én azt? Na eriggyé má!
– Jól van drága, sietek!
– Azért figyelj, ha jössz azzal a hülye motoroddal, ne menjél rá a záróvonalra!
– Csókollak!
– Szia Zsoltikám! Cupp-cupp!
Zsolnay Zsolt még mindig a számítógépénél ült. Írt egy gyors kritikai észrevételt a feladvány beküldőjének, nyomott egy enter-t és elindult.
Kategóriák:Novella
Steve bacsi
Versek, slamek, rövid prózák, fotók.
Vélemény, hozzászólás?