Menü Kezdőlap

Katuci

Vörös Csepel vezesd a harcot – és azt hittem csak magamban dúdolgattam, de ekkor egy borízű hang….  Váci út felelj neki.

Épp a Csepel Plázába igyekeztem.  Utoljára a Király temetésén jártam erre. Szóval igyekeztem, vagy legalábbis igyekeztem volna, hogy végre újra lássam Jucust. Szinte gyermekkori barátnők vagyunk. Hévvel jöttem a Boráros térről, valahogy elbambultam és már a Tanácsháztéren – na jó Városház téren – leszálltam. Elsétáltam a Polgármesteri Hivatal épülete előtt, szemembe ötlött egy felirat: ”kerületi Házasságkötö terem”. Hát  erről megint lemaradtam. Két napja hagyott el a Béla. A dög. Szemétláda. Másfél év után egyszerűen lelépett. Valami Mari miatt. A büdös kurvája! Én meg itt eltévedek ebben a koszos kerületben.
Végül csak odaértem fél kettőre a plázába. Jucus valami sushit emlegetett. Valami rejtélyes okból imádja a nyers halat. Én meg elviselem. de sehol egy japán étkezde. Tárcsázom a csajszit, mondja itt vár a Don Pepében. Mégis pizzázunk. Kicsit megkönnyebbültem. Örültünk egymásnak, ezer éve nem találkoztunk. Oké, csak 3 hónapja, de….
Az étlapon külön fejezet van a sushinak.  Na beszoptad Katuci. Ja, ha még nem mondtam volna ez a nevem. Szerencsére az én Jucusom nem sértődött meg, hogy mindössze egy tenger gyümölcseivel ékesített hatalmas lepényt nyomtam magamba. Előtte sem szakéztam, jól csúszott a szilvórium. A alumínium szék viszont föltörte a seggem.
Csúnyán kidumáltuk a pasikat. És a gondjainkat is. Eszembe sem jutott, hogy épp szabadnapos a pszichológusom. Az ebéd végére már nem is hiányzott a Béla. A mocsok. „Még él a méla Béla”. Hát dögölj meg!
Elhatároztuk, hogy lazítunk ma. És tán holnap is. Tombolunk, ami belefér. Első körben betértünk a Domínium Szépségszalonba. Egy szolárium, masszázs, fodrász. Aztán, mikor kifele tartottunk valami holdkóros pöcs majdnem föllökött. Mi van lunáriumban képzeled magad? De elintézte egy „hülyepicsamitakarsz” felkiáltással estében, mert reflexből kirúgtam a bokáját. És ahogy földet ért elrepült a fejéről a sapkája. Hát ilyet még nem láttunk. Fuldokoltunk a röhögéstől. Valami bojt, vagy mi volt rajta. Manapság az ilyen pamacska a lomtárba való.
Ránk esteledett. A főbejáratnál Jucus lekapott egy programmagazint a tárolóból. Este a Platánban a Négy Füstös zenél. Nagy kedvenceink voltak. Ma már főleg csak klubokban nyomják, de tudásuk mit sem kopott. Egymásra néztünk és szinte egyszerre mondtuk: „És hátha levadászunk egy-két tökös pasit:” Mosolyunkban benne volt, hogy az sem baj, ha nem….
És már éhes sem voltam, mégis Micimackót énekelgettem: „kell, hogy legyen az almáriumban eltéve ennivaló.”

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: