ma még a hiány, ami meghatároz,
hogy még mindig be vagyunk zárva
oké, oké, már nem annyira
és már talán nem sokáig
ha szobabiciklin kéne tekernem
és nem láthatnám az én drága kék egem
biztosan többször törne rám a depresszió
de néha így is
ilyenkor leszek éjjeli bagoly
bámulom a monitort és próbálok valamit
valamit
és olyankor egy csattanásra ébredek
fejem a klaviatúrán,
homlokomon térképként ragyog az asdf
izzadok, mintha milliónyi harmatcsepp
gördülne arcomon
vakon rányomok egy zenére a telefonomon
és már ordít a rock ’n’ roll
ettől magamhoz térek és hagyom,
hogy beszippantson újra
a digitális kollaborációs tér
a függönyre várok
és a tapsra
hátha mégis csupán
színjáték ez az egész

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.