Csilla a szomszédban lakott. Ő 17 volt akkor, én nagyjából egy ötössel több. Pár hónapja költöztek a szomszédunkba. Láttuk egymást olykor a házban, de sohasem tűnt fel. Néha hallottam, ahogy gyakorol, skálázik, valami Lisztet, Mozartot, de leginkább Chopint játszik. Egy át nem aludt éjszaka és egy nehéz nap állt mögöttem. Délutánra  eléggé magam alatt voltam. Arra gondoltam, hazamegyek és alvás.
Nos első utam a fürdőbe vezetett, kissé el is bóbiskoltam a fürdőkádban. A Török Induló dallamaira tértem magamhoz. Csöndre vágytam. Felkaptam egy farmert és egy laza pólót és elindultam, hogy most helyre rakom a kiscsajt. Hiába tenyereltem a csengőre, az is valami dallamot játszott. És akkor kinyílt az ajtó. Már emeltem volna a hangom. De csak álltam, bámultam. Ahogy emeltem föl a tekintetem, egy mezítláb, meg még egy, egy pöttyös bugyi, egy majdnem áttetsző trikó, egy mosoly, két ártatlan csoki szem. És csak annyit mondott:
– Szia!
– Szia! Gyönyörűen zongorázol. – dadogtam vissza, de a szívem a torkomban vert. Csak bámultam és azt sem tudtam hol vagyok. Pedig csak másodpercek voltak. Semmi zavart nem láttam rajta, én persze úgy éreztem vörösödöm. Nem kicsit.
– Bejössz szomszéd? – törte meg a csendet. Talán bólintottam és lassan elindultam felé. A kis boszorkány úgy állt az előszobában, hogy muszáj volt hozzáérnem, hogy elférjek. Mint már említettem, néha összenéztünk a lépcsőházban, ám egy-két sziánál többen nem beszéltünk. Soha nem láttam nála társaságot, sem fiúkat sem lányokat. Valószínűleg ezért volt a meglepetésem.

– Ülj le, még egy kicsit gyakorolnom kell. – és már mutatta is, hogy ott a helyem mellette a zongoraszéken. Szorosan mellém ült – nem is nagyon lehetett volna másként. És játszott és játszott és légiesen siklottak bájos ujjacskái a billentyűkön. Én meg szívtam magamba az illatát, a lényét, csodáltam kezeit, száját, ágaskodó bimbócskáit. Kiszáradt a szám, feszült a farmerom. Amikor a szemébe néztem, a zongoraszót fölváltotta a csend. És az ajkak érintése. Hosszan sokáig. És a kezek játéka, de már nem a zongorán. Ahogy a bal kezem a meztelen combjáról arra a bizonyos pöttyös ruhadarabra tévedt, csak két szót súgott a fülembe:
– Vigyázz rám!

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.