Egyszer régen, nagyon régen
Rózsadombnak közepében
állt egy villa, óh csodaszép
cím: Bimbó út száztizenhét.
Szóval egyszer, igen akkor,
körülbelül este hatkor
ott jártam egy tanfolyamon
főzni akartam, de nagyon.
Persze volt, mit tudtam otthon
erre nem volt sosem gondom,
azt gondoltam, megtanulok
elkészítni sült tulokot.
Hát, ahogy ott állok, lesek,
érzem hólyagom szétreped.
rohanok ki a klotyóra,
míg nem kezdődik el az óra.
Feltépem az ajtót s látom
ott fekszik a főszakácsom,
kezében egy szögbelövő
letolt gatyája rettentő.
Herezacskójából szögek
állnak ki, mint sok-sok cövek.
Súlyemelőrendszer helyett,
e szerszámmal edzegetett.
Rendőr, mentők ideértek
hoztak tömegspektrométert,
azzal mérték meg a sok vért
szakácsot meg zsákba tették.
A sok tanonc összeomlott,
főzhetnek tán csak omlettot.
De egymásban társra leltek
ezért el nem keseredtek.
Eközben a spájzban, nahát!
Krumplibogáron nincs kabát.
Búvárszemüveg sincs rajta,
bármily kecses az alakja.
Swingerklubba menne el ő
sok ott a krumplibogárnő.
És persze van itt bónuszszó
macskaalom nyers kókuszbó’.
Kategóriák:Vers
Steve bacsi
Versek, slamek, rövid prózák, fotók.
Vélemény, hozzászólás?