Egyszer régen, nagyon régen

Rózsadombnak közepében

állt egy villa, óh csodaszép

cím: Bimbó út száztizenhét.

Szóval egyszer, igen akkor,

körülbelül este hatkor

ott jártam egy tanfolyamon

főzni akartam, de nagyon.

Persze volt, mit tudtam otthon

erre nem volt sosem gondom,

azt gondoltam, megtanulok

elkészítni sült tulokot.

Hát, ahogy ott állok, lesek,

érzem hólyagom szétreped.

rohanok ki a klotyóra,

míg nem kezdődik el az óra.

Feltépem az ajtót s látom

ott fekszik a főszakácsom,

kezében egy szögbelövő

letolt gatyája rettentő.

Herezacskójából szögek

állnak ki, mint sok-sok cövek.

Súlyemelőrendszer helyett,

e szerszámmal edzegetett.

Rendőr, mentők ideértek

hoztak tömegspektrométert,

azzal mérték meg a sok vért

szakácsot meg zsákba tették.

A sok tanonc összeomlott,

főzhetnek tán csak omlettot.

De egymásban társra leltek

ezért el nem keseredtek.

Eközben a spájzban, nahát!

Krumplibogáron nincs kabát.

Búvárszemüveg sincs rajta,

bármily kecses az alakja.

Swingerklubba menne el ő

sok ott a krumplibogárnő.

És persze van itt bónuszszó

macskaalom nyers kókuszbó’.

Kategóriák:Vers

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.