Azt hiszem eltévedtünk! – mondta a pirospozsgás arcú.

Szerintem is! – reflektált a kék sapkás.

Azt hittem csak a séta kedvéért vagyunk itt. – mélázott el az orrhangú.

Miért, te tudod hova akarunk menni? – próbált a beszélgetésbe kapcsolódni a nagy fülű.

Mi volt ez a morgás? – nyögte csendesen a bő derekú.

Azt hiszem eltévedtünk! – szólalt meg, aki eddig csöndben volt.

Bizonyosan el! – zárta le a vitát a magas homlokú.

És most mit tegyünk?

Szerintem együnk!

Vagy rakjunk tüzet!

Keressünk egy szüzet!

Szerintem te hülye vagy!

Gyűjtsetek ágakat!

Parancsoljál másnak!

Add a gyufádat!..

Otthon hagytam mindet!

Nekem van egy zseblámpám!

Akkor azzal gyújts tüzet te!

Így csevegtek csalódottan csendben, olykor persze hangosan, akik – azt hiszem eltévedtek!

A pirospozsgás arcú, a kék sapkás, az orrhangú, a nagy fülű, a bő derekú, aki eddig csöndben volt, és a magas homlokú.

Ház! Ház!

Látom! Látom!

Hol? Hol?

Mit? Mit?

Ott! Ott!

Kaja! Kaja!

Futás! Futás!

És megszaporázták lépteiket ők, akik – azt hiszem eltévedtek!

A pirospozsgás arcú, a kék sapkás, az orrhangú, a nagy fülű, a bő derekú, aki eddig csöndben volt, és a magas homlokú.

Odaértek és látták, mézeskalácsból épült, klasszikus vonalvezetésű könnyűszerkezetes családi ház. A kerítés naná, hogy kolbászból.

Na jó, de akkor ki lakik itt? Tán a mágnesezhető szaglószervű szülésznő, vagy már réges-régen János és Júlia? Vagy már gyermekeik, hogy ápolják a legendát?

Sűrű az éj, kopogni kéne, vagy csengetni, de gyorsan!

Ám nem volt idejük kigondolni, ki legyen a bátor, ki csengőt csenget, vagy ajtót zörget.

Nyílt a bejárat, és az ajtóban ott állt beragyogva az éjjelt, aki százszor szebb tenálad.

Azt hiszem, el vagyok tévedve……

Kategóriák:Novella

Steve bacsi

Versek, slamek, rövid prózák, fotók.