nem kell semmilyen eufóriacsak csend kell és tiszta harmóniaés egy műszer, hogy pontosan lássamhogy árad köztünk az energia túllépek egyszer a megadásonés egy észrevétlen mozdulattala csábítás könyvét sutba vágom ámulunk egy szédítő forgásonakkor véled ver szívdobbanásom a jelenlétnek kell maradnia Anna Flavia versének magyarítása
azt mondják, van olyanhogy gondolat sem voltampersze ez csak amolyanidőtényezős filozofálgatáshallgatás, esetleg pár szósokszor eszembe jutszsokszor én a tiédbeigen legyen, talánvagy éppen „miért ne”olyankor jössz, maradszmegpihensz, és van, hogycsak átlézengszelmém fonalán
neked ízlésnekem gusztusneked mozdulatnekem csak gesztus azt hittem tudodvagy csak reméltemez volt a vágys a reményem nálad dámanálam az ásznekem egy kérdésnálad kifogás elroppantottamutolsó csontodmegpördülsz éshajad bontod égre nézelnapfény vakítmegkereshetnélegy más valakit
próbáltad rejteni mosolyodtekingettél szerteszétde szemeid kacéran néztekés elárult a testbeszéd azt mondtad még nem tudodsemmi igen, semmi nem, csak talánzsibbadt nyelvvel kerestem egy mondatotvagy egy szót, mely benned hazatalál
az időből mindig kevesebb vanmint szeretnénkfiatalon az ember ezt nem hiszi elúgy bánik vele, mintha kifogyhatatlan volnaaztán egyszer csak arra ébredhogy egyre többször nézi az órát nem azért, mert siethanem mert már értihogy bizonyos találkozásokbólnem lesz még egy bizonyos mondatokat nem hall újra vannak emberek, akikcsak egyszer mennek végig az […]
voltak időkhangos korszakoksokszor csendekolykor shut up-oksok zajos nappalpár csöndes hajnalés a megváltássem akkor jött elha kívántálegy kalappal
nem tudom a pontos idejétmikor kezdődöttnem is fontos annyira talán egy mondat valaholtalán egy kép, egy üzenet talán egy olyan délutánonamikor csak azért kattintottam rádmert kíváncsi voltammit gondolsz a világról egyszer csak azt vettem észrehogy már nem a választ váromhanem téged különös dolog ez az ember fiatalon arcokba szeret belekésőbb […]
ez megint csakegy amolyanapróbetűsrace de lassítokés hagyomhogy utolérj
a fátyolfelhőkma sántítva járják ahétfátyoltáncot
később érkezemtalán késekkezemben életlenekazok a kések rések a lélekbenprések a szívenvagy csupán érzem mint gólyaazon a fészkenahonnan tovaszállmajd vissza issza a duruzsolónyár ízeits ha majd a tél közelítreppen el tovaez az anyaföldaz meg mostoha?
